Címkék

HTML

Péntek Zsolt lelki írásai

Friss topikok

a03. Kifogva Péter hálója által

Péntek Zsolt atya 2014.01.27. 11:26

    Mennyi időt kellett várni a Felkentre? Volt aki nem láthatta meg földi életében pedig nagyon vágyott rá. A választott népnek is több mint ezer évet kellett várnia.
    Vannak kiemelten fontos idők a történelemben és az ember életében is. A történelem kiemelten fontos ideje Jézus eljövetele volt. „Betelt az idő.” A mi személyes életünkben is kiemelten fontos idő a Jézussal való találkozásunk ideje a szentmisében. Ebben van a mi fényességünk és örömünk. A szentmisében is megjelenő Jézusban.
    A hétköznapokban a munkavégzéshez kapunk isteni kegyelmet. Vasárnap az ünnep ideje.

    Akik templomba mennek misére, azok már „ki vannak fogva” Péter hálója által és Péter hajójában vannak, ami a katolikus egyház.
Jézus ács volt és mégis halász mesterséghez hasonlította az apostolok munkáját és nem az ács mesterséghez. Nem a papoknak kell megfaragni az embereket. Máté adószedő volt és mégsem arra hívta őt Jézus, hogy szedje be az emberektől az Isten felé az adósságunkat… Türelmes, a halak útjára odafigyelő halászból, türelmes, az emberek útjára odafigyelő emberhalászokat nevelt.
    Az ember halász segít a megtérésben! A megtérés egy fizikai konkrét hely neve volt Jézus korában. Azt a területet jelezte a Jordán folyóban, ahol a halaknak meg kellett fordulniuk. Ha tovább sodródtak a Jordán folyóval, akkor a Holt tengerbe jutottak, ahol elpusztultak a túl sós víztől.
    Ha valaki ráhagyatkozik Péter egyházára és hagyja, hogy húzza a háló, akkor ez a hit hálója megmenti az embert a lelki sodródástól a lelket megölő halott légkörtől. Segít a megtérésben az egyház.
    Legyél te is emberhalász! Segítsd megmenteni a lelki pusztulástól szeretteidet!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pentekzsoltlelki.blog.hu/api/trackback/id/tr255784745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása