Címkék

HTML

Péntek Zsolt lelki írásai

Friss topikok

2018.01.06. Vízkereszt

Péntek Zsolt atya 2018.01.06. 16:53

Vízkereszt, vagyis urunk megjelenésének ünnepe.

Ez az ünnep, az Időszámításunk előtti időkből ered, Egyiptom Nílus menti vidékéről.Minden év  január 6 án merítettek a Nílus vizéből és a vizet meg szentelték. Ezt az egyiptomi szokást töltötte meg keresztény tartalommal a harmadik században az egyház. A Római Birodalom ketté szakadásaval elindult az a folyamat, amivel ez az ünnep eltérő tulajdonságokat hordozóval vált keleten és nyugaton.

Az eredetileg eseményt magába foglaló ünnep más más része vált meghatározóvá a római katolikus egyházban, és az ortodox egyházban .  A 3 rész a bölcsek hódolata, Jézus megkeresztelkedése, és a Kánai menyegző eseménye.  eredetileg még maga Jézus születése is ekkor volt ünnepelve de ez rögtön a negyedik században külön ünneppé vált. Később keleten Jézus megkeresztelkedése lett a hangsúlyosabb ünnep ezen a napon. A római katolikus egyházban pedig a bölcsek látogatása vált kiemelkedő fontosságú ezen az ünnepen. Magyarországon az ünnep neve a víz megszentelése ből adódik, ami ekkor szokásos .

A bölcsek látogatásának eseményére figyelünk, megláthatjuk hogy ez az esemény, hogyan kapcsolható a világ, a tudományos élet,  és az Ismeretlenek és Jézus kapcsolata közé.

Régóta Szilárd állás. A katolikus egyházban hogy a tudomány is képes eljutni az Istenhez. Erről már Pál apostol is ír levelében. A mai evangélium egy ilyen történetet mesél el, ahol a bölcsek vagyis tudósok megpróbálnak a földi dolgokon túlmutató az örök életre irányuló jeleket felfedezni a világban És ezek alapján a jelek alapján eljutni az Istenhez.

Vannak olyan dolgok az életben, amiket akárhogy próbálunk elmagyarázni, nem tudjuk átadni ezt az érzést tudást. Körülbelül ilyen dolog lehetett az amikor ezek a bölcsek elindultak felfedezve azt a csillagot, ami szerintük hitük és tudásuk alapján is, az Istenre mutatott . Hiába mutogattak az égre, hiába magyarázták a körülöttük álló embereknek, azok nem mentek mindannyian velük, ha nem csupán a bölcsek tartott aki Végig az úton .A keresztény hit egy ugyanilyen utat nyit meg az embernek. Akármennyire is érezzük belül meggyőződésünk hogy logikus és értelmes az a belső Késztetés Jézus Krisztus maga az isten, csak az egész életünk oda adásával tudjuk bizonyítani, hogy komolyan gondoljuk időnket. A bölcsek a hosszú út alatt sok megpróbáltatás a találkoznak talán a legnagyobb megpróbáltatás az, amikor Pont azok, akiknek tudniuk kellene, ismernünk kellene az isten világát, azok nézik értetlenül a bölcsek kérdéseit és útját . 

A bölcsek talán furcsán és értetlenkedve tapasztalták, hogy a Jeruzsálemben élő király, írástudók, főpapok csodálkozva hallották, hogy megszületett az újszülött király Izraelben. Két  értetlen egymást kémlelő vizsgálódó csoport találkozik a király udvarában, a király és főpap társaim mosolyogva hallgatják és nézik a bölcseket, még a bölcsek nem értik, hogy miért. Nem értik , hogy lehet az, hogy ilyen nagy eseményt az ottani Bölcsek nem vesznek észre, és ha észre is vették hogy tudomást szereztek róla vessző akkor sem jönnek velük Betlehembe, hanem élik tovább az életüket A palotában.

A bölcsek végül is eljutnak Jézushoz és hódolnak előtte a hosszú út végére ér.

Számomra ez a hosszú út jelképezi az utat esszé ahogyan az emberek eljuthatnak Istenhez, Jézushoz . Valami megérinti az embert ezt a valamit felismerni és értelmezni kell. El kell fogadni azt, hogy nem mindenkinek ugyanaz a jelenség vessző élmény segít eljutni elindulni Az Istenhez, hanem egymás élményei különbözőek lehetnek és lehet hogy az egyik élmény a másik embernek nem jelent semmit. Ha már valaki észrevett egy kis jelet csillagot ami őt elindítja az isten felé lesz a következő nehézség az hogy merjek követni ezt a csillagot ezt az érzést felismerést a többiek értetlensége ellenére is.
Az indulást követően következik a krízis ideje. A nehézség, amikor az istenkereső ember nem találja nem érzi már azt az utat azt a hívást amin elindult.  Tanácsot kér megpróbál mások útmutatása alapján tovább menni. Nehéz lehet elviselni ebben az esetben, hogy akiktől tanácsot kérünk az nem járja azt az utat amit tanácsol. A legtöbb esetben azt szimbolizálja Számomra ez a jeruzsálemi eset amikor a főpapok tanácsot adnak, de nem követik a bölcseket esszé mint amikor a jelenkor vallásos vezetői, papjai tanácsot adnak, de nem követik saját tanácsa lyukat vagyis nem élnek hívő példamutató keresztény életet.

A bölcsek tovább indulnak Jeruzsálemből. A hívő embernek is tovább kell indulnia, amikor csak tanácsot kap és nem példamutatást. Ez a mai világ embereinek legnagyobb problémája: Miért kövesse azt aki csak beszél valamiről arról hogyan kellene élni, de mégsem érem úgy .  A tekintély elve ma már nem működik hiába mutatjuk fel az ideált, hiába próbáljuk meg felmutatni az értéket vagy legalább rámutatni. , nem hiszik el az emberek hogy van ott valami.Ez a bölcsek nehézsége. A bölcsek csak azzal tudja igazolni, hogy ők komolyan gondolják a hitüket, hogy egész életüket áldozzák. Minket is csak akkor fognak komolyan venni, minket keresztényeket, ha egész életünket rátesszük Jézus Krisztus keresésére.

Milyen értünk ide a templomba, ahogy a bölcsek elértek Jézus elég. Magunkat hoztuk, lelkünket múltunkat és vágyainkat a jövőre ezt tudjuk odatenni Jézus elé. Kívánom hogy a karácsony vége és az Újév kezdete  segítsen továbbmenni azon az úton, amire a Mi saját csillagunk hív, a lelkiismeretünk szavában megmutatkozó Isteni hang.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.  amen

Szólj hozzá!

Péntek Zsolt atya 2018.01.06. 16:48

Szólj hozzá!

San Francisco Székesegyház(ai) az Új és a Régi

Péntek Zsolt atya 2016.09.07. 18:22

Az Isten háza a templom.

A művészet által is szeretnek az emberek kifejezni valamit a gondolkodásukról.
Milyennek gondoljuk az Istent?
A középkor Gótikája és Barokk művészete jól reprezentálja az adott kor Istenszemléletét.

San Franciscoban a mostani székesegyház igen modern.
chatedral_san_fransisco.jpg

A keresztelőkút a bejáratnál.
p1080330.JPG


Belülről európai szemmel is templomnak néz ki.
p1080317.JPG

 Egy másik belső kép.
chatedral_san_fransisco_2.jpg

A régi székesegyház ( Old Szt. Mary's )

Nem dőlt össze az 1906-os földrengében csak megrongálódott és megjavították.
(Nem készítettem fényképet a régi romba dőlt San Franciscoi fotókról.1906-ban szinte minden összedőlt.)

Ennek klasszikus a kinézete.
(Balra kínai városnegyed, jobbra modern irodaház.)
p1080466.JPG

 Igencsak törpe lett az "égbe nyúló" templomtorony.
(A pénzvilág sokszor LENÉZI a keresztényeket nem csak itt.)
p1080468.JPG

Belülről hangulatos a templom.
p1080453.JPG

Szólj hozzá!

Magyar Nap San Francisco Városházában

Péntek Zsolt atya 2016.08.18. 04:42

San Francisco Városháza Citi Hall. (Polgármesteri hivatal)

p1080498.JPG

Augusztus 16. A világban Szent István Ünnepe
Ezen alkalomból felhúzták San Franciscoban a Magyar zászlót a Polgármesteri hivatal főbejárata fölé.
p1080510.JPG

Bent is volt egy kis ünnepség
p1080521.JPG
Egy kis Magyar és San Francisco süti
p1080522.JPG

Kifelé menet lefényképeztem a felhúzott zászlót
p1080533.JPG
p1080531b.jpg

Szólj hozzá!

Utazás vagy zarándoklat

Péntek Zsolt atya 2016.08.11. 04:54

Augusztus 9-én indultam egy újrakezdett úton.
Közel két hónapra jöttem Kaliforniába hogy majd helyettesítőként az itteni magyar közösségnek legyen papja amíg Maurusz atya szabadságon lesz.

A hit és az emberi élet sokszor az út gondolatával van jelképezve.
Jézus is beszél a keskeny útról. De Jézus nem egy konkrét fizikai útról szól,  hanem a lelki választásról.Elterjedőben van az a nézet a keleti vallások nyomán, hogy maga az út a fontos, ahogyan élünk.
A keresztényeknek ennyi nem elég!! Nem szabad, hogy elég legyen, mert akkor elveszítjük a hitünket és csupán egy általános világnézetünk lesz.

A keresztények ZARÁNDOKOLNAK.
Kell, hogy legyen célunk!!

Amikor a mindennapi életből, malomkerékből megpróbálunk kiszakadni, akkor nem a hotelbe vágyunk, ahol pénzért lesik a vágyainkat, hanem szeretnénk Isten országához közeledni. Oda, ahol szeretet van és Istenre bízhatjuk magunkat. Ezt a lelki élményt próbálja a katolikus egyház nyújtani a vasárnapi szentmisén és ezt szolgálják fokozottan a lelkigyakorlatok.Néha ki kell lépni a kerékvágásból és megnézni hol vagyunk?

Az ittlétemet is ilyen lelkigyakorlatnak fogom fel.

Ide jöttem: http://www.prioryca.org/page

Szólj hozzá!

Jót cselekedni és békével tűrni.

Péntek Zsolt atya 2014.05.11. 14:59

baba01.jpgA mai szentleckében Péter levelében ez áll:
"De ha jót cselekedtetek, ÉS békével tűrtök, ez kedves Isten előtt."

   Természettudományos beállítottságomból feltűnt az "ÉS" a jót cselekedtek és a békével tűrtök sóösszetétel között.
Természetesen mindenkit szeret az Isten és örül a jó cselekedeteknek ahogy sokan teszik is. Sokan pedig békésen türelemmel viselik a sorsukat és ez is keresztényi dolog. Mégis csak külön külön akármennyire favorizálja valaki, nem teljes maradéktalan az öröme Istennek bennük.

JÓT CSELEKEDTEK:
  A keresztény jó-cselekedetekre a reformált keresztények néznek néha elítélően. Szerintem nem magát a jó-cselekedetet ítélik el ilyenkor, hanem a felhajtást, ami körülötte van. Ha valaki "szétosztja mindenét, de szeretet nincs benne, mit sem ér.".
A katolikus egyházban az erénygyakorlatok azért vannak, mert az emberi mivolthoz tartozik a cselekvés. Azzal, hogy valaki ember fizikailag létezik, lehetőségeket 'talentumokat' is kapott, amit ki kell bontakoztatni.
Nem mindegy, hogy a tevékenységemben mit csinálok!!
 - Ha valaki semmit sem csinál, akkor elsorvadnak az izmai és lebénul.
 - Ha Arra használja a képességét, hogy törjön, zúzzon, akkor áttételesen nehezebbé teszi mások életét és a halál felé lök másokat is és magát is.
 - Ha valaki épít, alkot, segít, akkor az életet erősíti és ezt nevezzük jótettnek, ami igen is értékes!!
 - Ezért vannak értékesebb cselekedetek és jó, ha valaki ilyeneket tesz! (Vannak értékesebb foglalkozások is.)
A keresztény ember ezért az Istentől neki adott lehetőségekkel élve a jót teszi és minden ilyen tettet mi katolikusok erény-gyakorlatnak hívunk. A lelki imádságtól, egészen az ácsmester tetőfedéséig. A lemondásokat is abban az esetben, ha nem kidobja amiről lemond, hanem mások javára ajánlja fel.

BÉKÉVEL TŰRTÖK:
   Buta birkáknak is szokták mondani a katolikusokat, akik bégetve, bambán követik a pápát. Azok a vádak is fel szoktak merülni, hogy a behódolás és tűrés miatt volt sötét középkor. Szerintem itt sem maga a békés magatartás a probléma a kritikusok egy részében, hanem a tettrekészséget hiányolják, a jóért való küzdelmet.
Békével tűrni azt jelenti, hogy elviseljük a részünkre adott kereteket, mint körülményeket és azokkal összhangban élünk. Emberi dolog az emberi keretek között élni.
Nem mindegy, hogy mit tűrök el:
 - Ha valaki semmit sem tűr el, (Korlátok és szabályok nélkül eszik, nem beszél, öltözködik...) akkor megőrül.
 - Ha békésen viseli, hogy átoperálják nemi szerveit, vagy nem a biológiai adottságok szerint él nemi életet, akkor nem születik gyermeke, az emberiség közösségétől nem várhatja el, hogy az általa nem elviselt korlát ellenére gyereke legyen.
 - Ha valaki vigyáz az úttesten és a járdára lép a kocsik elől, akkor jobban biztonságban van mint az autós forgalomban. Ha valaki türelemmel fogadja mások cselekedeteit, akkor jobb lesz az élete.
 - Ezért vannak fontosabb korlátok. Békésen elismerni saját nemünket, korunkat, magasságunkat, szellemi képességeinket..., igen is értékes!  (Vannak társadalmilag is fontosabb korlátok is!)
 A keresztény ember az Istentől adott korlátokat békésen tűri. A másik emberben Isten képmását látja, ezért a másik embert is szeretettel viseli el amíg csak tudja. A római pápától egészen a házát építő ácsmesterig elfogadja a segítségüket! Nem akar mindent saját maga megismerni, kitalálni és megcsinálni. Az alázattal végzett munka is lehet így béketűrés, ha a képességeinek megfelelő feladatot békésen végzi és sem nem hivalkodik vele, sem nem akar olyan munkát, amire nem elég a képzettsége, képessége.

Így lehetséges jót cselekedni és békével tűrni egyszerre!

Uram adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, jobbá tegyem, amit lehet,
És adj bölcsességet, hogy felismerjem a kettő között a különbséget!

 

 

 

Karitatív tevékenységeket ajánlok!

http://www.karitasz.hu/aktualis/korabbi-hirek/megjelent-az-adasido-husveti-szama--747

 

 

 

Szólj hozzá!

a07 Elajándékozott szeretet

Péntek Zsolt atya 2014.02.23. 18:08

    Istenem semmi sem hasonlít hozzád jobban a Földön, mint amikor valaki feltétel nélkül szeret. Szeret akkor is, ha ellenséggel találkozik. Hiszen Isten jókra és gonoszokra egyaránt hullat esőt és ad nekik napsütést, vagyis Isten mindenkit szeret. Kérlek Uram segíts jobban szeretni! Alakíts szívemet a Te szíved szerint!  
    A Földön az az ember tud szeretni, akit már szerettek. Az édesanya már akkor szereti gyermekét, amikor belőle és benne él a hasában a gyermeke. A születés után is rengeteg szeretet árad egy kisbabára. Legalább is így kellene, hogy legyen. Így tanulja meg mindenki, hogy milyen a szeretet.
    Akit nem szerettek még, az nem tudja milyen a szeretet és nem tud szeretni. Ezért fontos, hogy csak attól várjunk szeretetet, akit már szerettek. Ha pedig így van, akkor Úgy ahogy Isten elsőnek szeretett, nekünk is előre szeretnünk kell, akikkel találkozunk. Legalább tőlünk meg kell tapasztalnia a feltétel nélküli szeretetet még annak is, aki nem tudja mi ez.
    Nem egy tranzakciós kapcsolat,
amiben aki ad annak elfogy amit odaad és aki kap csak azé lesz amit kap. Csak a tárgyak világában fogy el a pénz, ha odaadjuk valakinek a szeretet nem fogy el amit odaadunk.
    A szeretet világában ha én szeretetet adok, akkor nekem nem lesz kevesebb a szeretetem, hanem nekem is növekszik a szeretetem és akinek adom, az is növekedhet a szeretetben (ha elfogadja).
    A gyűlölet csak akkor marad meg, ha táplálják, ha ellenséges érzülettel találkozik. Ha viszont a szeretettel találkozik, akkor egy idő után a gyűlölet nem kap utánpótlást és összeomlik. Sajnos eddig a pontig eljutni nehéz, és Jézus is belehalt, míg legyőzte a gonoszságot a szeretettel. A katonák vérestre korbácsolták, leköpdösték, tövissel koronázták, kigúnyolták, lökdösték és szegekkel keresztre feszítették. Jézus még ekkor is szeretettel volt irántuk. "Atyám bocsásd meg nekik, hiszen nem tudják mit cselekszenek!" Mondta a kereszten Jézus és miután kilehelte lelkét a százados katonában minden gyűlölet elfogyott és győzött a szeretet amikor megvallotta: "Ez az ember valóban az Isten fia volt."
    Az hogy szeressük ellenségeinket, nem azt jelenti, hogy mindene átgázolva oda kell hozzájuk menni és rájuk tukmálni a jelenlétünket és érzéseinket mint a gyöngyöket a disznók elé kellene vetni, hanem azt jelenti, hogy FELTÉTEL nélkül szeretünk. Akárki jön velünk szembe azt szeretjük. Ha az utcán épp a ránk haragos ember jön, akkor őt köszöntjük szeretettel, ha a munka helyen épp a minket "fúró"-val kell együtt dolgozni, akkor is ugyanúgy dolgozunk. Ahol vagyunk ott szeretünk. Természetes, hogy több időt töltünk a családunkkal. A családunknak ezért jut több a szeretetből. Ez nem jelenti azt, hogy másoktól elfordulunk!
    Kívánom, hogy tudjunk így szeretni!

Ui: Ingyen ölelés Free hugs történetét és eseményét javaslom! Ahol ölelés van ott érezzük otthon magunkat. Örüljünk, ha van bizalom és szeretet mást megölelni, de rendszeresen öleljük meg szeretteinket. Mikor öleltük meg családtagjainkat, szeretteinket?

Szólj hozzá!

a06. Szívünkbe írt törvény

Péntek Zsolt atya 2014.02.16. 22:43

    Hatalmad van jót és rosszat tenni! Halljuk ki az olvasmány szavaiból. A szabad akarat létezik. Egy Világ felett uralkodunk, önmagunk világa felett.
    Az ószövetségi törvények a külső magatartás formáit követelik meg. Ez a felszín. Minden fizikai külsőségre nem lehet törvényt írni. Ha ezt megpróbálja valaki, akkor a törvények sokaságában elvész az ember. Lehetetlenség megkövetelni mindenre tudni a paragrafust, ami a külső tetteket szabályozza.
    Jézus mégis az Ószövetségi törvénynél többet kívánt. Beteljesítette a törvényt, de nem a külső törvényeket gyarapította, hanem rámutatott arra a törvényre, amiből a külső törvények fakadnak. A szívbe írt törvényre. Ezzel most már nem csupán külső felszínen kell jónak mutatkozni, ahogy az Ószövetségi törvények írják, hanem kívül-belül.
    Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Nem lehet jó gyümölcsöt rossz fáról szakítani. Ezek a szentírási bölcsességek igazak ma is. A gének meghatározzák a felépülő élőlényt. Emberi génekből, sejtekből ember lesz az anyja méhében. A lelki magvainkból növekszik az életünk. Aki belülről rosszat tervez, az a rossz felé építi útját. Aki a szeretet együttlétre vágyik, az arra törekszik. Ideig óráig lehet farsangi maszkot, álarcot húzni, de minden álarc lehull idővel. Megmutatkozik a valóság.
    A lelkiismeret törvénye a szeretet törvénye nehezebb és tejesebb, de egyben egyszerűbb és tisztább mint az írott kőtáblák törvénye. Kívánom, hogy a lelkiismeret törvényére hallgatva tegyük a jót, hiszen Hatalmunk van!
    Hatalmad van jót és rosszat tenni! Igazak az olvasmány szavai. Az Ószövetség Jézusban válik teljessé!
    Jézus szíve, alakítsd szívemet a Te szent szíved szerint!

Szólj hozzá!

a05. Úgy szeretlek, mint az emberek a sót!

Péntek Zsolt atya 2014.02.09. 21:06

    Sok-sok reklám próbál meggyőzni, hogy mit kell venni ahhoz, hogy boldogok legyünk. Az ószövetségi olvasmány szöges ellentétben áll ezzel.  Ingyen kell adni a rászorulóknak enni és felderül a homályosság és déli verőfény lesz.
    Mikor látszólag kevesebbje lesz valakinek, akkor lesz boldog. Ilyesmiket Jézus is mond: Gyűjtsetek a mennyben kincset, meg ahol a kincsed ott a szíved is...
    Ha magunkra koncentrálunk, akkor nem lehetünk boldogok, csak akkor, ha másoknak teszünk jót!

    Az evangéliumban Jézus tovább lép ezen a gondolati úton. Nem csupán adni, hanem úgy adni, mint a só vagy a lámpa. A só, ami teljesen elvegyül az ételben.
    Egy népmesében is pont az történik, ami a világban a só keresztényekkel. A legkisebb királylány hiába bizonygatja, hogy az ő szeretete olyan az apja iránt mint ahogy az emberek szeretik a sót. Erre elkergeti őt az apja. Csak akkor eszmél rá, hogy milyen fontos a só, amikor nem kap semmilyen ételhez sót. Ekkor hiányzik neki a só és a lánya is.
    Így van ez az igazán jó keresztényekkel is. Észrevétlenek!! Viszont amikor nincsenek az emberek között, akkor nagyon hiányoznak a szeretetükkel.
    Tudunk mi is úgy só lenni a világban, ahogy az ételben a só? Elvegyülni benne? Hiszen a répát, krumplit, húst... mid-mind látjuk az ételben és ezekről is nevezzük el az ételeket. Húsleves, krumplis tészta... Ha már sós levesnek mondunk valamit, akkor ott baj van. El van sózva. Ha már feltűnősen sok a keresztény ájtatosság, akkor ott nem jó a légkör.
    A legszebb rózsafűzér imádság is lehet taszító egy fiatalnak, ha a nagymama rózsafűzér ima alatt vagy után rögtön szidja az unokát. Nem jó helyre kerül a só. Túl tömény a szidásnál és nem ízesíti a fiatal életének többi részét, ahol talán lenne dicsérni való is.

    Többször adok olyan penitenciát a gyónóknak, hogy dicsérjenek meg valakit, öleljék meg a házastársukat, gyermeküket... Az élet szép területeinek is kell só és fény. Megvilágítás.
    Hiszen ha úgy világít valaki, mint egy fénycsóva egy koncentrált irányba, akkor lehet, hogy bántó dologra fókuszál. Lehet a trágya szarkupacot is megvilágítani egy helyen, miközben ugyanott fekszik Jézus a jászolban. Sokszor így tesz a média. A rossz dolgokra világít rá. Mi ne tegyünk így!!! Világítsunk meg mindent! A lényeget erősebben és a kevésbé lényegeset, ami távol van, azt gyengébben. Úgy mint a gyertya lángja. Tegyük a szeretet fontos eseményeihez a "lámpásunkat", beszéljünk úgy, hogy ne a bűn legyen mindig a téma.

    A héten lesz Bálint nap (Valentin nap) a szerelmesek képesek odaadni egymásnak az életüket. "neked adom a szívem!" Mondja egy fiatal és tényleg így lehet, ha egész életük végéig csak egymásnak élnek. Ez a házasság. Kívánok szép, lángoló szerelmet a fiataloknak, ami a házasságban teljesedik ki. A házasoknak pedig kívánom, hogy földi élet végéig egymásnak tudjanak élni a szeretetben!

Zárásképpen két imát közvetítek. Az első ima a fiataloknak az igaz szerelemért. (Házasságért) A második pedik házasok imája. Sokféle van. Ezeket most Barnabás atyától kaptam. :)

IMÁDSÁG JÓ HÁZASSÁGÉRT

Úristen, aki teremtő terved alapján a házasságot az em-beri nem alapjává tetted, világosítsd meg elmémet, s ha a házasság szentségét szántad nekem, kérlek, segíts az ehhez szükséges erények megszerzésére. Vezesd hozzám azt, akit életem társául kijelöltél. Add, hogy ő szíved szerint való legyen, aki Téged félve és szeretve képes hi-vatásának megfelelni, és a szent házasságban velem együtt élni. Amen.

(A görög katolikus hívek imakönyvéből)

IMÁDSÁG HÁZASSÁGKÖTÉSEM ÉVFORDULÓJÁN

Mi Atyánk, aki a mennyben vagy, Te a házasság szent-ségével föloldozhatatlanul összekötöttél minket egymás-sal. Azt akarod tehát, hogy ehhez a kötelékhez halálig hűek  maradjunk. Segíts, hogy áldozatkész és önzetlen tudjak lenni. Tégy nagylelkűvé, hogy meg tudjak bocsá-tani. Ne engedd, hogy a nap lenyugodjék haragom fölött. Tégy türelmessé, miképpen Te is türelmes vagy hozzám, noha látod kislelkűségemet. Engedd, hogy szeretetem a hétköznapok minden próbatétele és vizsgái közepette növekedjék, mindaddig, míg tetszésedet el nem nyeri. Amen.                                                    (Gertrud le Fort)
   

Szólj hozzá!

Végül is ketten maradnak, Isten és a bor

Péntek Zsolt atya 2014.02.01. 21:04

    Talán sokaknak ismerősen csengenek Hamvas Béla sorai a Bor filozófiája művéből.
Február elsején borverseny volt Kosdon. http://zsoltatyakepei.blog.hu/2014/02/01/2014_02_01_kosd_borverseny
   Ennek kapcsán elmélkedtem azon, hogy mi a bor szerepe. Hamvas Bélától eltérően én más szemszögből írok:

    Már Melkizedek Sálem királya is kenyeret és bort vitt áldozatul Ábrahámnak. Egy olyan pap, aki örökkévaló ezzel a cselekedettel örökkévalóvá tette a bort.
    Bortól részegedhet az ember és ez számtalan bűn oka lehet, ezért óvnak tőle a próféták, ugyanakkor Isten adja, hogy megvidámítsa az ember szívét. Jézus első csodája is a víz borrá változtatása Kánában. Sőt Jézus sem vetette meg a bort, hiszen falánk és borissza embernek mondták őt.
    Hol van hát a határ?
A Szentírásból idéznék: Dán 5,2 ”A bortól ittasan Baltazár megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadnezár elhozott a jeruzsálemi templomból. Az volt a szándéka, hogy abból igyanak a király és a főemberei, feleségei és mellékfeleségei.”
    Talán ott a határ, amikor elfelejtjük, hogy ki az Isten. Amikor már a bor beszél belőlünk és nem mi vagyunk vidámak a bortól. A bor pedig uralkodni akar nem csupán rajtunk, hanem Isten felett is ezért már az Isten sem volt szent Baltazárnak. Meg is jelent a kéz és írt a falra "Mené, mené, tekél és parszin!" Megmérettél és könnyűnek találtattál!
Az igaz Isten adjon jó bort mindenkinek és erőt, hogy ne a bor uralkodjon rajtunk, hanem legyen legalább félig olyan áldott minden bor, mint a Jézus által adott a kánai menyegzőn. (Jézus véréről nem is szólva a szentmisén.)

Szólj hozzá!