Talán sokaknak ismerősen csengenek Hamvas Béla sorai a Bor filozófiája művéből.
Február elsején borverseny volt Kosdon. http://zsoltatyakepei.blog.hu/2014/02/01/2014_02_01_kosd_borverseny
   Ennek kapcsán elmélkedtem azon, hogy mi a bor szerepe. Hamvas Bélától eltérően én más szemszögből írok:

    Már Melkizedek Sálem királya is kenyeret és bort vitt áldozatul Ábrahámnak. Egy olyan pap, aki örökkévaló ezzel a cselekedettel örökkévalóvá tette a bort.
    Bortól részegedhet az ember és ez számtalan bűn oka lehet, ezért óvnak tőle a próféták, ugyanakkor Isten adja, hogy megvidámítsa az ember szívét. Jézus első csodája is a víz borrá változtatása Kánában. Sőt Jézus sem vetette meg a bort, hiszen falánk és borissza embernek mondták őt.
    Hol van hát a határ?
A Szentírásból idéznék: Dán 5,2 ”A bortól ittasan Baltazár megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket apja, Nebukadnezár elhozott a jeruzsálemi templomból. Az volt a szándéka, hogy abból igyanak a király és a főemberei, feleségei és mellékfeleségei.”
    Talán ott a határ, amikor elfelejtjük, hogy ki az Isten. Amikor már a bor beszél belőlünk és nem mi vagyunk vidámak a bortól. A bor pedig uralkodni akar nem csupán rajtunk, hanem Isten felett is ezért már az Isten sem volt szent Baltazárnak. Meg is jelent a kéz és írt a falra "Mené, mené, tekél és parszin!" Megmérettél és könnyűnek találtattál!
Az igaz Isten adjon jó bort mindenkinek és erőt, hogy ne a bor uralkodjon rajtunk, hanem legyen legalább félig olyan áldott minden bor, mint a Jézus által adott a kánai menyegzőn. (Jézus véréről nem is szólva a szentmisén.)